SZERETETTEL KÖSZÖNTELEK.

6/28/2008

Ady Endre (1877-1919)

Ady Endre


Új versek (1906)

Az Új versek előhangja - Góg és Magóg fia vagyok én... (1905)

Góg és Magóg fia vagyok én,
Hiába döngetek kaput, falat
S mégis megkérdem tőletek:
Szabad-e sírni a Kárpátok alatt?

Verecke híres útján jöttem én,
Fülembe még ősmagyar dal rivall,
Szabad-e Dévénynél betörnöm
Új időknek új dalaival?

Fülembe forró ólmot öntsetek,
Legyek az új, az énekes Vazul,
Ne halljam az élet új dalait,
Tiporjatok reám durván, gazul.

De addig sírva, kínban, mit se várva
Mégis csak száll új szárnyakon a dal,
S ha elátkozza százszor Pusztaszer,
Mégis győztes, mégis új és magyar.

Meg akarlak tartani (1904)

Meg akarlak tartani téged,
Ezért választom őrödül
A megszépítő messzeséget.
(6. vsz.)

Héja-nász az avaron (1905)

Útra kelünk. Megyünk az Őszbe,
Vijjogva, sírva, kergetőzve,
Két lankadt szárnyú héja-madár.

Ez az utolsó nászunk nékünk:
Egymás husába beletépünk
S lehullunk az őszi avaron.
(1. és 4. vsz.)

A Hortobágy poétája (1905)

Kúnfajta, nagyszemű legény volt,
Kínzottja sok-sok méla vágynak,
Csordát őrzött és nekivágott
A híres magyar Hortobágynak.

Alkonyatok és délibábok
Megfogták százszor is a lelkét,
De ha virág nőtt a szivében,
A csorda-népek lelegelték.
(1-2. vsz.)

A Tisza-parton (1905)

Jöttem a Gangesz partjairól,
Hol álmodoztam déli verőn,
A szívem egy nagy harangvirág
S finom remegések: az erőm.

Gémes kút, malom alja, fokos,
Sivatag, lárma, durva kezek,
Vad csókok, bambák, álom-bakók,
A Tisza-parton mit keresek?

A lelkek temetője (1905)

Ez a szomorú magyar róna,
Halálszagú, bús, magyar róna,
Hány megölt lélek sikoltott
Bús átkot az egekig róla.
(3. vsz.)

Vihar a tölgyek közt (1905)

Lombtalan lomb a mi lombunk,
Virágölő a virágunk,
Árnyéktalan az árnyékunk.
(9-11. sor)

A magyar Ugaron (1905)

Elvadult tájon gázolok:
Ős, buja földön dudva, muhar.
Ezt a vad mezőt ismerem,
Ez a magyar Ugar.

Lehajlok a szent humuszig:
E szűzi földön valami rág.
Hej, égig nyúló giz-gazok,
Hát nincsen itt virág?

Vad indák gyűrűznek körül,
Míg a föld alvó lelkét lesem,
Régmult virágok illata
Bódít szerelmesen.

Csönd van. A dudva, a muhar,
A gaz lehúz, altat, befed
S egy kacagó szél suhan el
A nagy Ugar felett.

A Gare de l' Esten (1905)

Reggelre én már messze futok
S bomlottan sírok valahol:
(1-2. sor)

Szép ámulások szent városa,
Páris, isten veled.
(19-20. sor)

Elátkozott hely. Nekem: hazám.
A naptalan Kelet.

Mégis megyek. Visszakövetel
A sorsom. S aztán meghalok,
Megölnek a daltalan szivek
S a vad pézsma-szagok.
( 35-40. sor)

Paul Verlaine álma (1905)

Álmodom egy nőről, akit nem ismerek,
Forró és különös, áldott, nagy Látomás,
Aki sohasem egy s aki sohase más,
Aki engem megért, aki engem szeret.
(1. vsz.)

A Szajna partján (1906)

A Szajna partján él a Másik,
Az is én vagyok, én vagyok,
Két életet él két alakban
Egy halott.
(1. vsz.)

Sóhajtás a hajnalban (1905)

Mennyi arany cseng
És mind a másé,
Mennyi erő küzd
És mind a másé,
Mennyi asszony van
És mind a másé,
(14-19. sor)

Vízió a lápon (1903)

Ez itt a láp világa. Szürke,
Silány, szegény világ.
(1-2. sor)

Vagyok fény-ember ködbe bújva,
Vagyok veszteglő akarat,
vagyok a láplakók csodája,
Ki fényre termett s itt marad,
(15-18. sor)

Harc a Nagyúrral (1905)

Megöl a disznófejű Nagyúr,
Éreztem, megöl, ha hagyom,
Vigyorgott rám és ült meredten:
Az aranyon ült, az aranyon,
Éreztem, megöl, ha hagyom.
(1. vsz.)

Új Vizeken járok (1905)

Nem kellenek a megálmodott álmok,
Új kínok, titkok, vágyak vizén járok,
Röpülj, hajóm,
Nem kellenek a megálmodott álmok.

Én nem leszek a szürkék hegedőse,
Hajtson szentlélek vagy a korcsma gőze:
Röpülj, hajóm,
Én nem leszek a szürkék hegedőse.
(4-5. vsz.)
Vér és arany (1907; 1908-as ész.)

Párisban járt az Ősz (1906)

Párisba tegnap beszökött az Ősz.
Szent Mihály útján suhant nesztelen,
Kánikulában, halk lombok alatt
S találkozott velem.

Ballagtam éppen a Szajna felé
S égtek lelkemben kis rőzse-dalok:
Füstösek, furcsák, búsak, bíborak,
Arról, hogy meghalok.

Elért az Ősz és súgott valamit,
Szent Mihály útja beleremegett,
Züm, züm: röpködtek végig az uton
Tréfás falevelek.

Egy perc: a Nyár meg sem hőkölt belé
S Párisból az Ősz kacagva szaladt.
Itt járt s hogy itt járt, én tudom csupán
Nyögő lombok alatt.

A Halál rokona (1907)

Én a Halál rokona vagyok,
Szeretem a tűnő szerelmet,
Szeretem megcsókolni azt,
Aki elmegy.
(1. vsz.)

Sírni, sírni, sírni (1906)

Fázni holdas, babonás éjen
Tömjén-árban, lihegve mélyen.

Tagadni multat, mellet verve,
Megbabonázva, térdepelve.

Megbánni mindent. Törve, gyónva
Borulni rá egy koporsóra.

Testamentumot, szörnyüt, írni
És sírni, sírni, sírni, sírni.
(9-12. vsz.)

Három őszi könnycsepp (1906)

Őszi délben, őszi délben,
Óh, be nehéz
Kacagni a leányokra.

Őszi éjben, őszi éjben,
Óh, be nehéz
Fölnézni a csillagokra.

Őszi éjben, őszi délben,
Óh, be könnyű
Sírva, sírva leborulni.

A fekete zongora (1907)

Bolond hangszer: sír, nyerit és búg.
Fusson, akinek nincs bora,
Ez a fekete zongora.
Vak mestere tépi, cibálja,
Ez az Élet melódiája.
Ez a fekete zongora.
(1. vsz.)

Hepehupás, vén Szilágyban (1906)

Hepehupás, vén Szilágyban,
Hét szilvafa árnyékában
Szunnyadt lelkem ezer évet.
(1-3. sor)

Fölszállott a páva (1907)

"Fölszállott a páva a vármegye-házra,
Sok szegény legénynek szabadulására."

Kényes, büszke pávák, Nap-szédítő tollak,
Hírrel hirdessétek: másképpen lesz holnap.

Másképpen lesz holnap, másképpen lesz végre,
Új arcok, új szemek kacagnak az égre.

Új szelek nyögetik az ős, magyar fákat,
Várjuk már, várjuk az új magyar csodákat.

Vagy bolondok vagyunk s elveszünk egy szálig,
Vagy ez a mi hitünk valóságra válik.
(1-5. vsz.)

6/20/2008

Bánk Bán -Hazám, Hazám-dalszöveg



Bánk Bán (opera)-Hazám, Hazám-dalszöveg

Mint száműzött, ki vándorol
A sűrű éjen át,
S vad förgetegben nem lelé
Vezérlő csillagát,
Az emberszív is úgy bolyong,
Oly egyes-egyedül,
Úgy tépi künn az orkán,
Mint az önvád itt belül.
Csak egy nagy érzés éltetett
Sok gond és gyász alatt,
Hogy szent hazám és hős nevem
Szeplőtlen megmarad.
Most mind a kettő orvosra vár,
S míg itt töprenkedem,
Hazám borítja szemfödél
S elvész becsületem!

Hazám, hazám, te mindenem!
Tudom, hogy mindenem neked köszönhetem.
Arany mezők, ezüst folyók,
Hős vértől ázottak, könnytől áradók.
Sajgó sebét felejti Bánk,
Zokog, de szolgálja népe szent javát.

Magyar hazám, te mindenem!
Te érted bátran meghalok,
Te Szent Magyar hazám!

2008-Ballagás







Szabó Lőrinc-IMA A GYERMEKEKÉRT


Szabó Lőrinc
IMA A GYERMEKEKÉRT

Fák, csillagok, állatok és kövek

szeressétek a gyermekeimet.

Ha messze voltak tőlem, azalatt
eddig is rátok bíztam sorsukat.


Énhozzám mindig csak jók voltatok,
szeressétek őket, ha meghalok.


Tél, tavasz, nyár, ősz, folyók, ligetek,
szeressétek a gyermekeimet.


Te, homokos, köves, aszfaltos út,
vezesd okosan a lányt, a fiút.


Csókold helyettem, szél, az arcukat,
fű, kő, légy párna a fejük alatt.


Kínáld őket gyümölccsel, almafa,
tanítsd őket csillagos éjszaka.

Tanítsd, melengesd te is, drága nap,
csempészd zsebükbe titkos aranyad.


S ti mind, élő és holt anyagok,
tanítsátok őket, felhők, sasok,


Vad villámok, jó hangyák, kis csigák,
vigyázz reájuk, hatalmas világ.


Az ember gonosz, benne nem bízom,
De tűz, víz, ég, s föld igaz rokonom.


Igaz rokon, hozzátok fordulok,
tűz, víz, ég s föld leszek, ha meghalok;


Tűz, víz, ég és föld s minden istenek:
szeressétek, akiket szeretek

Szabó Lőrinc : IMA A GYERMEKEKÉRT





Szabó Lőrinc
IMA A GYERMEKEKÉRT

Fák, csillagok, állatok és kövek

szeressétek a gyermekeimet.

Ha messze voltak tőlem, azalatt
eddig is rátok bíztam sorsukat.


Énhozzám mindig csak jók voltatok,
szeressétek őket, ha meghalok.


Tél, tavasz, nyár, ősz, folyók, ligetek,
szeressétek a gyermekeimet.


Te, homokos, köves, aszfaltos út,
vezesd okosan a lányt, a fiút.


Csókold helyettem, szél, az arcukat,
fű, kő, légy párna a fejük alatt.


Kínáld őket gyümölccsel, almafa,
tanítsd őket csillagos éjszaka.

Tanítsd, melengesd te is, drága nap,
csempészd zsebükbe titkos aranyad.


S ti mind, élő és holt anyagok,
tanítsátok őket, felhők, sasok,


Vad villámok, jó hangyák, kis csigák,
vigyázz reájuk, hatalmas világ.


Az ember gonosz, benne nem bízom,
De tűz, víz, ég, s föld igaz rokonom.


Igaz rokon, hozzátok fordulok,
tűz, víz, ég s föld leszek, ha meghalok;


Tűz, víz, ég és föld s minden istenek:

szeressétek, akiket szeretek

6/12/2008

Palm_Sunday_in_Poland

Reményik Sándor-Köszönt egy ember....

Reményik Sándor: 
Köszönt egy ember ...
 Köszönt egy ember: "Egészséggel járjon".
"Adjon Isten", ... feleltem halkan én.
Köd ült, csend ült az elhagyatott tájon,
S szürke varjak egy száraz jegenyén.
Mint valami fogadás, esküvés,
A ködben úgy koppant tompán a szó,
Aztán két összedobbant szívverés
Elvált, mint óceánon két hajó.
Először látott — utoljára tán,
Először, tán utolszor láttam én,
A varjak e szürke nap hajnalán
Jajgattak a ködben, a jegenyén.
A szemünk összevillant hirtelen,
A szívünk dobbant, megzajlott a vérünk,
Pedig nem történt semmi, semmi sem,
Csak jólesett, hogy magyarul beszéltünk.
1919. január 12.

Reményik Sándor-Az Ige

Reményik Sándor

Az Ige

Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek,
És áhitattal ejtsétek a szót,
A nyelv ma néktek végső menedéktek,
A nyelv ma tündérvár és katakomba,
Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek!

E drága nyelvet porrá ne törjétek,
Ne nyúljon hozzá avatatlanul
Senki: ne szaggassátok szirmait
A rózsafának, mely hóban virul.
Úgy beszéljen ki-ki magyarul,
Mintha imádkozna,
Mintha aranyat, tömjént, myrrhát hozna!

És aki költő, az legyen király,
És pap és próféta és soha más.
Nem illik daróc főpapi talárhoz,
S királyi nyelvhez koldus-dadogás.

Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek,
Vigyázzatok: a nyelv ma szent kehely,
Ki borát issza: Élet borát issza,
Előre néz s csak néha-néha vissza -
S a kelyhet többé nem engedi el!

Reményik Sándor -Templom és iskola

Reményik Sándor (1890-1941)
Reményik Sándor
Templom és iskola
Ti nem akartok semmi rosszat,
Isten a tanútok reá.
De nincsen, aki köztetek
E szent harcot ne állaná.
Ehhez Isten mindannyitoknak
Vitathatatlan jogot ád:
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!
Ti megbecsültök minden rendet,
Melyen a béke alapul.
De ne halljátok soha többé
Isten igéjét magyarul?!
S gyermeketek az iskolában
Ne hallja szülője szavát?!
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!
E templom s iskola között
Futkostam én is egykoron,
S hűtöttem a templom falán
Kigyulladt gyermek-homlokom.
Azóta hányszor éltem át ott
Lelkem zsenge tavasz-korát!
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!
A koldusnak, a páriának,
A jöttmentnek is van joga
Istenéhez apái módján
És nyelvén fohászkodnia.
Csak nektek ajánlgatják templomul
Az útszélét s az égbolt sátorát?
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!
Kicsi fehér templomotokba
Most minden erők tömörülnek.
Kicsi fehér templom-padokba
A holtak is mellétek ülnek.
A nagyapáink, nagyanyáink,
Szemükben biztatás vagy vád:
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!
1925
Reményik Sándor (1890. Kolozsvár - 1941. Kolozsvár) egyike Erdély nagy költőinek. 1921-től a Pásztortűz című folyóirat szerkesztője. Trianon után az Erdély elcsatolását követő fájdalom verseit Végvári néven közölte. Késöbb több verskötete jelent meg Kolozsvárott. Ottani és anyaországi kortársai egyaránt nagyra becsülték finom költői hangját és a társadalmi kérdések iránti érzékenységét. Megérte Észak-Erdély visszacsatolását 1940-ben. Habár ennek természetesen örült, új verseiben mégis nyíltan elitélte a bevonuló magyar tisztviselők öntelt magatartását.

6/10/2008

Az éj terítsen sátrat reszkető álmod fölé ....





Petőfi Sándor-Szeptember végén

Petőfi Sándor


Szeptember végén

Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,
Még zöldel a nyárfa az ablak előtt,
De látod amottan a téli világot?
Már hó takará el a bérci tetőt.
Még ifjú szívemben a lángsugarú nyár
S még benne virít az egész kikelet,
De íme, sötét hajam őszbe vegyül már,
A tél dere már megüté fejemet.

Elhull a virág, eliramlik az élet...
Ülj, hitvesem, ülj az ölembe ide!
Ki most fejedet kebelemre tevéd le,
Holnap nem omolsz-e sírom fölibe?
Ó mondd: ha előbb halok el, tetemimre
Könnyezve borítasz-e szemfödelet?
S rábírhat-e majdan egy ifjú szerelme,
Hogy elhagyod érte az én nevemet?

Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt,
Fejfámra sötét lobogóul akaszd,
Én feljövök érte a síri világból
Az éj közepén, s oda leviszem azt,
Letörölni véle könnyűimet érted,
Ki könnyedén elfeledéd hívedet,
S e szív sebeit bekötözni, ki téged
Még akkor is, ott is, örökre szeret!

József Attila-TISZTA SZÍVVEL

JÓZSEF ATTILA


TISZTA SZÍVVEL

Nincsen apám, se anyám,
se istenem, se hazám,
se bölcsőm, se szemfedőm,
se csókom, se szeretőm.



Harmadnapja nem eszek,
se sokat, se keveset.
Húsz esztendőm hatalom,
húsz esztendőm eladom.



Hogyha nem kell senkinek,
hát az ördög veszi meg.
Tiszta szívvel betörök,
ha kell, embert is ölök.


Elfognak és felkötnek,
áldott földdel elfödnek
s halált hozó fű terem
gyönyörűszép szívemen.

6/01/2008

Ady Endre válogatott versei


Ady Endre válogatott versei

Szeretném ha szeretnének

Sem utódja, sem boldog õse,
Sem rokona, sem ismerõse
Nem vagyok senkinek,
Nem vagyok senkinek.
Vagyok, mint minden ember: fenség,
Észak fok, titok, idegenség,
Lidérces, messze fény,
Lidérces, messze fény.
De jaj, nem tudok, így maradni,
Szeretném magam megmutatni,
Hogy látva lássanak,
Hogy látva lássanak.
Ezért minden : önkínzás, ének:
Szeretném, hogyha szeretnének
S lennék valakié,
S lennék valakié.



Kúnfajta, nagyszemü legény volt,
Kínzottja sok-sok méla vágynak,
Csordát õzött és nekivágott
A híres magyar Hortobágynak.
Alkonyatok és délibábok
Megfogták százszor is a lelkét,
De ha virág nõtt a szivében,
A csorda népek lelegelték.
Ezerszer gondolt csodaszépet,
Gondolt halálra, borra, nõre,
Minden más táján a világnak
Szent dalnok lett volna belõle.
De ha a piszkos, gatyás, bamba
Társakra, s a csordára nézett,
Eltemette rögtön a nótát:
Káromkodott vagy fütyörészett.


Már vénülõ kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülõ szememmel
Õrizem a szemedet.
Világok pusztulásán
Õsi vad, kit rettenet
Ûz, érkeztem meg hozzád
S várok riadtan veled.
Már vénülõ kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülõ szememmel
Õrizem a szemedet.
Nem tudom miért, meddig
Maradok meg még neked,
De a kezedet fogom
S õrizem a szemedet.
Góg és Magóg fia vagyok én,
Hiába döngetek kaput, falat
S mégis megkérdtem tõletek:
Szabad-e sírni a Kárpátok alatt?
Verecke híres útján jöttem én,
Fülembe még õsmagyar dal rivall,
Szabad-e Dévénynél betörnöm
Új idõknek új dalaival?
Fülembe forró ólmot öntsetek,
Legyek az új, az énekes Vazul,
Ne halljam az élet új dalait,
Tiporjatok reám durván, gazul.
De addig sírva, kínban, mit se várva
Mégis csak száll új szárnyakon a dal
S ha elátkozza százszor Pusztaszer,
Mégis gyõztes, mégis új és magyar.


Elvadult tájon gázolok:
Õs buja földön dudva, muhar.
Ezt a vad mezõt ismerem,
Ez a magyar Ugar.
Lehajlok a szent humusig:
E szüzi földön valami rág.
Hej, égig nyúló giz-gazok,
Hát nincsen itt virág?
Vad indák gyürüznek körül,
Míg a föld alvó lelkét lesem,
Régmúlt virágok illata
Bódít szerelmesen.
Csönd van. A dudva, a muhar,
A gaz lehúz, altat, befed
S egy kacagó szél suhan el
A nagy Ugar felett.


A tengerbe most hanyatlik a Nap,
Most fut leggyorsabban a vonatunk,
Most jön a legtöbb, nagy emlékezés:
Megáldalak.
"Áldjon meg az Isten
Minden jóságodért,
Sok hallgatásodért
És gonoszságodért.
Sok rossz bántó szódért
Áldassál melegen,
Sok hidegségedért
Hevülj a szívemen,
Úgy is vége most már,
Úgy is ezer bajom,
Oktalanság árán
Kész a ravatalom.
Hát én megáldalak,
De amíg áldalak,
Csókolj, de ne nagyon.
Áldva csendben, békén,
Emlékkel és csókkal
akarlak elhagyni.
Meleg után fagyni,
Egyedül maradni,
Egyedül érezni,
Egyedül meghalni,
Áldjon meg az Isten."
A tengerbe most hanyatlik a Nap,
Most fut leggyorsabban a vonatunk,
Most jön a legtöbb, nagy emlékezés:
Megáldalak.


Mi mindig mindenrõl elkésünk,
Mi biztosan messzirõl jövünk.
Fáradt, szomorú a lépésünk.
Mi mindig mindenrõl elkésünk.
Meghalni se tudunk nyugodtan.
Amikor már megjön a Halál,
Lelkünk vörösen lángra lobban.
Meghalni se tudunk nyugodtan.
Mi mindig mindenrõl elkésünk,
Késõ az álmunk, a sikerünk,
Révünk, nyugalmunk, ölelésünk,
Mi mindig mindenrõl elkésünk.


Borzolt, fehér Isten-szakállal,
Tépetten, fázva fújt, szaladt
Az én Uram, a rég feledett,
Nyirkos, vak, õszi hajnalon
Valahol Sion-hegy alatt.
Egy nagy harang volt a kabátja,
Piros betükkel foltozott,
Bús és kopott volt az öreg Úr.
Paskolta, verte a ködöt,
Rorátéra harangozott.
Lámpás volt reszketõ kezemben
És rongyolt lelkemben a Hit
S eszemben a régi ifjuság:
Éreztem az Isten-szagot
S kerestem akkor valakit.
Megvárt ott, a Sion-hegy alján
S lángoltak, égtek a kövek.
Harangozott és simogatott,
Bekönnyezte az arcomat,
Jó volt, kegyes volt az öreg.
Ráncos, vén kezét megcsókoltam
S jajgatva törtem az eszem:
"Hogy hívnak téged, szép öreg Úr,
Kihez mondottam sok imát?
Jaj, jaj, jaj, nem emlékezem."
"Halottan visszajöttem hozzád
Én az életben kárhozott.
Csak tudnék egy gyermeki imát?"
Õ nézett reám szomorún
S harangozott, harangozott.
"Csak nagyszerü nevedet tudnám."
Õ várt, várt, s aztán felszaladt.
minden lépése zsoltár-ütem:
Halotti zsoltár. S én ülök
Sírván a Sion-hegy alatt.


Szívemet a puskatus zúzta,
Szememet ezer rémség nyúzta,
Néma dzsin ült büszke torkomon
S agyamat a Téboly ütötte.
És most mégis, indulj föl, erõm,
Indulj föl megintlen a Földrõl.
Hajnal van-e, vagy pokol-éjfél?
Mindegy, indulj csak vakmerõn,
Mint régen-régen cselekedted.
Ékes magyarnak soha szebbet
Száz menny és pokol sem adhatott:
Ember az embertelenségben,
Magyar az üzött magyarságban,
Újból-élõ és makacs halott.
Borzalmak tiport országútján,
Tetõn, ahogy mindég akartam,
Révedtem által a szörnyüket:
Milyen baj esett a magyarban
S az Isten néha milyen gyenge.
És élni kell ma oly halottnak,
Olyan igazán szenvedõnek,
Ki beteg szívvel tengve-lengve,
Nagy kincseket, akiket lopnak,
Bekvártélyoz béna szivébe
S vél õrizni egy szebb napot.
Óh, minden gyászok, be értelek,
Óh, minden jövõ, be féltelek
(Bár Föltámadt holthoz nem illik)
S hogy szánom menekülõ fajtám.
Aztán rossz szívembõl szakajtván
Eszembe jut és eszembe jut:
Szívemet a puska-tus zúzta,
Szememet ezer rémség nyúzta,
Néma dzsin ült büszke torkomon
S agyamat a Téboly ütötte.
S megint élek, kiáltok másért:
Ember az embertelenségben.

Bánk Bán -Hazám, Hazám-(opera)Simándy József előadásában

József Simándy; famous Hungarian tenor sings

József Simándy; famous Hungarian tenor sings

Bánk Bán -Hazám, Hazám-dalszöveg

Bánk Bán (opera)-Hazám, Hazám-dalszöveg

Mint száműzött, ki vándorol
A sűrű éjen át,
S vad förgetegben nem lelé
Vezérlő csillagát,
Az emberszív is úgy bolyong,
Oly egyes-egyedül,
Úgy tépi künn az orkán,
Mint az önvád itt belül.
Csak egy nagy érzés éltetett
Sok gond és gyász alatt,
Hogy szent hazám és hős nevem
Szeplőtlen megmarad.
Most mind a kettő orvosra vár,
S míg itt töprenkedem,
Hazám borítja szemfödél
S elvész becsületem!

Hazám, hazám, te mindenem!
Tudom, hogy mindenem neked köszönhetem.
Arany mezők, ezüst folyók,
Hős vértől ázottak, könnytől áradók.
Sajgó sebét felejti Bánk,
Zokog, de szolgálja népe szent javát.

Magyar hazám, te mindenem!
Te érted bátran meghalok,
Te Szent Magyar hazám!

Placido Domingo Vereda Tropical Lamento Borincano

Geovisite....2009/Május/12