Nemes Nagy Ágnes (1922-1991)

Nemes Nagy Ágnes (1922-1991)

A szomj (1942-46)

Hogy mondjam el? A szó nem leli számat
kimondhatatlan szomj gyötör utánad.
(1-2. sor)

- De így? Mi van még? Nem nyugszom sosem.
Szeretsz, szeretlek. Mily reménytelen.
(21-22. sor)

Mesterségemhez (1946-57)

Mesterségem, te gyönyörű,
ki elhiteted: fontos élnem.
Erkölcs és rémület között
egyszerre fényben s vaksötétben,
(1. vsz.)

erkölcs és rémület között,
vagy erkölcstelen rémületben,
mesterségem, mégis te vagy,
mi méred, ami mérhetetlen,

ha rángva is, de óraként,
mely képzelt ütemet rovátkol
az egy-időn - mégis a fényt
elválasztja az éjszakától.
(6-7. vsz.)

Félelem (1946-57)

Szeretlek. Nincs rá szó, nincs mozdulat.
A rémülettől görcsösen szeretlek.
Elsorolom, hányféle iszonyat
vár rám és rád, már arcunkba merednek.

Hét esztendeje szeretlek, szerelmem,
fordíts egyet a Göncöl-szekeren,
szólj a világnak, mondd, hogy lehetetlen -
s maradj velem.
(1. és 6. vsz.)

Fák (1957-67)

Tanulni kell. A téli fákat.
Ahogyan talpig zúzmarásak.
Mozdíthatatlan függönyök.

Meg kell tanulni azt a sávot,
hol a kristály már füstölög,
és ködbe úszik át a fa,
akár a test emlékezetbe.
(1-7. sor.)