SZERETETTEL KÖSZÖNTELEK.

2/18/2017

Csokonai_tartozkodo kérelem


Tartózkodó kérelem 


A hatalmas szerelemnek

Megemésztő tüze bánt.

Te lehetsz írja sebemnek,

Gyönyörű kis tulipánt!



Szemeid szép ragyogása

Eleven hajnali tűz,

Ajakid harmatozása

Sok ezer gondot elűz.



Teljesítsd angyali szókkal,

Szeretőd amire kért:

Ezer ambrózia csókkal

Fizetek válaszodért.

 1803

Shy Request

Mighty love's consuming fire
Has most deeply scorched my soul.
Cooling balm for hot desire,
Gracious tulip, make me whole.

Fire-sparkles are in your eyes,
Your dewy lips are so sweet.
As the clouds escape at sunrise,
Dispel cares of my heart's beat.

Angel, answer to my request
Words that will my longing still.
I will repay as a bequest
Thousand kisses at your will.

Roberts, Ina

Csokonai Vitéz Mihály- A reményhez

A reményhez 

Főldiekkel játszó
Égi tűnemény,
Istenségnek látszó
Csalfa, vak Remény!
Kit teremt magának
A boldogtalan,
S mint védangyalának,
Bókol úntalan.
Síma száddal mit kecsegtetsz?
Mért nevetsz felém?
Kétes kedvet mért csepegtetsz
Még most is belém?
Csak maradj magadnak!
Biztatóm valál;
Hittem szép szavadnak:
Mégis megcsalál.

Kertem nárcisokkal
Végig űltetéd;
Csörgő patakokkal
Fáim éltetéd;
Rám ezer virággal
Szórtad a tavaszt
S égi boldogsággal
Fűszerezted azt.
Gondolatim minden reggel,
Mint a fürge méh,
Repkedtek a friss meleggel
Rózsáim felé.
Egy híjját esmértem
Örömimnek még:
Lilla szívét kértem;
S megadá az ég.

Jaj, de friss rózsáim
Elhervadtanak;
Forrásim, zőld fáim
Kiszáradtanak;
Tavaszom, vígságom
Téli búra vált;
Régi jó világom
Méltatlanra szállt.
Óh! csak Lillát hagytad volna
Csak magát nekem:
Most panaszra nem hajolna
Gyászos énekem.
Karja közt a búkat
Elfelejteném,
S a gyöngykoszorúkat
Nem irígyleném.

Hagyj el, óh Reménység!
Hagyj el engemet;
Mert ez a keménység
Úgyis eltemet.
Érzem: e kétségbe
Volt erőm elhágy,
Fáradt lelkem égbe,
Testem főldbe vágy.
Nékem már a rét hímetlen,
A mező kisűlt,
A zengő liget kietlen,
A nap éjre dűlt.
Bájoló lágy trillák!
Tarka képzetek!
Kedv! Remények! Lillák!
Isten véletek!

1803

To Hope 

To mortal eyes, you, Hope, do seem 
a form divinely sweet;
but eyes of gods can pierce the dream 
and see your blind deceit.
Unhappy men in times of ill 
create you for their easing; 
and as their Guardian Angel still 
they worship without ceasing. 
Why do you flatter me with praise? 
Why do you then deride me?
Why in my bosom do you raise 
a dubious heart to chide me?
Stay far and fair beyond my reach, 
as first my soul you greeted!
I had depended on your speech, 
but you have ever cheated.

With jonquil and with daffodil 
you planted all my garden, 
and introduced a chattering rill 
to be my orchard's warden;
you did bestrew my laughing spring 
with many a thousand flowers,
the scents of Heaven did you fling 
to perfume all its hours;
my thoughts, like bees, found morning sweet 
'mid garden plots and closes,
and hovered 'round in fragrant heat 
above my heavy roses.
One hope possessed my soul apart, 
one radiant prospect joyed me, 
my garden lay in Lilla's heart
its wonders never cloyed me.

But, ah, the roses of my ease 
Have withered quite away;
my sparkling brook and shady trees
are dead and dry today.
The springtime of my happiness 
is winter now instead;
my dreams are gone beyond redress, 
my fairy world has fled.
Ah, would you leave me but my lass, 
the Lilla of my passion,
I'd let all sad complaining pass 
nor mourn in any fashion. 
Within her arms I could forget 
misfortune, grief, and pain;
no wreath of pearl could match my girl 
were she with me again!

Depart from me, O cruel Hope! 
Depart and come no more;
for blinded by your power I grope 
along a bitter shore.
My strength has failed, for I am riven 
by all my doubt and dearth;
my tired spirit longs for Heaven 
my body yearns for earth.
I see the meadows overcome 
with dark consuming blight; 
the vocal grove today is dumb; 
the sun gives place to night.
I cannot tune this trill of mine! 
My thoughts are all askew!
Ah, heart! Ah, hope! Ah, Lilla mine! 
May God remember you!

Kirkconnell, Watson

Ady- Mert engem szeretsz angolul is


Mert engem szeretsz 

Áldott csodáknak
Tükre a szemed,
Mert engem nézett.
Te vagy a bölcse,
Mesterasszonya
Az ölelésnek.
Áldott ezerszer
Az asszonyságod,
Mert engem nézett,
Mert engem látott.
S mert nagyon szeretsz:
Nagyon szeretlek
S mert engem szeretsz:
Te vagy az Asszony,
Te vagy a legszebb.

*****

Because you love me

Your eyes are mirrors
of blessed miracles
because they watched me.
You have the wisdom,
you`re the master oflove, 
when you hug me.
I bless you my sweet lady,
thousand times,
because you watched me
crossing through the lines.
Because you love me,
I love you the most,
because your love`s strong,
you are the Women,
the beauty, my host

Sütő Tamás

2/16/2017

Ady Endre öt szép verse-angolul is

A magyar messiások

Sósabbak itt a könnyek
S a fájdalmak is mások.
Ezerszer Messiások,
A magyar Messiások.

Ezerszer is meghalnak
S üdve nincs a keresztnek,
Mert semmit se tehettek,
Mert semmit se tehettek.

1907


The magyar messiahs

More bitter is our weeping,
different the griefs that try us.
A thousand times Messiahs
are the Magyar Messiahs.

A thousand times they perish,
unblest their crucifixion,
for vain was their affliction,
oh, vain was their affliction.




Ady_ A Sion hegy alatt

A Sion-hegy alatt 

Borzolt, fehér Isten-szakállal,
Tépetten, fázva fújt, szaladt,
Az én Uram, a rég feledett,
Nyirkos, vak, őszi hajnalon,
Valahol Sion-hegy alatt.

Egy nagy harang volt a kabátja,
Piros betükkel foltozott,
Bús és kopott volt az öreg Úr,
Paskolta, verte a ködöt,
Rórátéra harangozott.

Lámpás volt reszkető kezemben
És rongyolt lelkemben a Hit
S eszemben a régi ifjuság:
Éreztem az Isten-szagot
S kerestem akkor valakit.

Megvárt ott, a Sion-hegy alján
S lángoltak, égtek a kövek.
Harangozott és simogatott,
Bekönnyezte az arcomat,
Jó volt, kegyes volt az öreg.

Ráncos, vén kezét megcsókoltam
S jajgatva törtem az eszem:
»Hogy hívnak téged, szép, öreg Úr,
Kihez mondottam sok imát?
Jaj, jaj, jaj, nem emlékezem.«

»Halottan visszajöttem hozzád
Én, az életben kárhozott.
Csak tudnék egy gyermeki imát.«
Ő nézett reám szomorún
S harangozott, harangozott.

»Csak nagyszerű nevedet tudnám.«
Ő várt, várt s aztán fölszaladt.
Minden lépése zsoltár-ütem:
Halotti zsoltár. S én ülök
Sírván a Sion-hegy alatt.

*****

Neath the hill of Sion 

My long-forgotten Lord, His God-beard
All white disorder, one dark, dank dawn
In autumn was blowing in the wind,
Running by ragged and wintry.
Somewhere neath the hill of Sion.

Letters of scarlet bestrewed freely
The great bell that was His garment.
Sad and tattered was the ancient Lord.
He clave and rent the mist apart,
Tolled for the first Mass of Advent.

In my hand I held a lamp,
and Faith was in my ragged soul
And in my mind was my wasted youth;
I was aware of the God-scent
And sought for someone high and low.

He came upon me there, neath Sion,
The rocks and stones afire, ablaze.
To the sound of bells He caressed me,
Watering my face with His tears;
Gracious was the Ancient of Days.

I pressed my lips to His wrinkled hand
And my mind burst out in grief:
’What is Thy name, beauteous, ancient Lord,
To whom I have said many prayers?
Alas, I had forgotten Thee.’

’I have returned to Thee as one dead,
I, in life an accursed one.
Oh, that I knew but one childhood prayer.’
Sorrowfully He looked on me
And His bell tolled, tolled, on and on.

’Oh, that I knew Thy marvellous name.’
He paused, paused, and ascended then.
At His every step a psalm-beat,
A funereal psalm. And I wept
Sitting beneath the Hill of Sion.

Ady_Magyar jakobinus dala

Magyar jakobinus dala


Ujjunk begyéből vér serken ki,
Mikor téged tapogatunk,
Te álmos, szegény Magyarország,
Vajon vagy-e és mink vagyunk?

Vajon lehet-e jobbra várni?
Szemünk és lelkünk fáj bele,
Vajon fölébred valahára
A szolga-népek Bábele?

Ezer zsibbadt vágyból mért nem lesz
Végül egy erős akarat?
Hiszen magyar, oláh, szláv bánat
Mindigre egy bánat marad.

Hiszen gyalázatunk, keservünk
Már ezer év óta rokon.
Mért nem találkozunk süvöltve
Az eszme-barrikádokon?

Dunának, Oltnak egy a hangja,
Morajos, halk, halotti hang.
Árpád hazájában jaj annak,
Aki nem úr és nem bitang.

Mikor fogunk már összefogni?
Mikor mondunk már egy nagyot,
Mi, elnyomottak, összetörtek,
Magyarok és nem-magyarok?

Meddig lesz még úr a betyárság
És pulya had mi, milliók?
Magyarország népe meddig lesz
Kalitkás seregély-fiók?

Bús koldusok Magyarországa,
Ma se hitünk, se kenyerünk.
Holnap már minden a mienk lesz,
Hogyha akarunk, ha merünk.
*****

Hungarian jacobin song 

Blood flows from the tips of our fingers,
Hungary, as we prod at you.
Are you asleep, wretched Hungary?
Are you asleep, and are we too?

Can we look for a better future?
Our eyes and our souls are in pain,
Will the slave-peoples build their Babel
Tower, cast off their sleep one day?

Why will a thousand heartfelt desires
Not join in one great endeavour?
Surely the anguish of three races
Will be one anguish for ever.

A thousand years, indeed, we have shared
Our bitterness and our disgrace.
Why can we not on the barricades
Of the mind howl united plaints?

One voice have the Danube and the Olt,
Indistinct, quiet, moribund.
Woe betide him that is neither lord
Nor villain in Árpád's homeland.

When, then, shall we live in unity?
When shall we speak with one voice,
We, the downtrodden, the broken
Magyar and non-Magyar alike?

How long yet will villainy be lord,
We millions in abject thrall?
Long have our peoples lived their lives like
Starlings in cages - how long more?

Sorrowful beggars of Hungary,
Today we have nor faith nor fare.
Tomorrow everything will be ours
If so we wish, if so we dare.

Ady- Az Úr érkezése angolul is


Az Úr érkezése

Mikor elhagytak,
Mikor a lelkem roskadozva vittem,
Csöndesen és váratlanul
Átölelt az Isten.

Nem harsonával,
Hanem jött néma, igaz öleléssel,
Nem jött szép, tüzes nappalon
De háborús éjjel.

És megvakultak
Hiú szemeim. Meghalt ifjúságom,
De őt, a fényest, nagyszerűt,
Mindörökre látom.

The Arrival of the Lord

When I got abandoned,
and carried my soul overburdened,
silently and unawaited,
embraced by the Godhead.

Came with no trump,
but a silent and true hug,
not in nice mettled daytime,
but in a warry dusk.

My vain eyes went blind.
My youth died.
But Him, the splendid shine,
stays forever in my sight.

Ady Endre: Elbocsátó szép üzenet

Elbocsátó, szép üzenet



Törjön százegyszer százszor-tört varázs:
Hát elbocsátlak még egyszer, utólszor,
Ha hitted, hogy még mindig tartalak
S hitted, hogy kell még elbocsáttatás.
Százszor-sujtottan dobom, ím, feléd
Feledésemnek gazdag úr-palástját.
Vedd magadra, mert lesz még hidegebb is,
Vedd magadra, mert sajnálom magunkat,
Egyenlőtlen harc nagy szégyeniért,
Alázásodért, nem tudom, miért,
Szóval már téged, csak téged sajnállak.

Milyen régen és titkosan így volt már:
Sorsod szépítni hányszor adatott
Ámító kegyből, szépek szépiért
Forrott és küldött, ékes Léda-zsoltár.
Sohase kaptam, el hát sohse vettem:
Átadtam néked szépen ál-hitét
Csókoknak, kik mással csattantanak
S szerelmeket, kiket mással szerettem:
És köszönök ma annyi ölelést,
Ám köszönök mégis annyi volt-Lédát,
Amennyit férfi megköszönni tud,
Mikor egy unott, régi csókon lép át.

És milyen régen nem kutattalak
Fövényes multban, zavaros jelenben
S már jövőd kicsiny s asszonyos rab-útján
Milyen régen elbúcsúztattalak.
Milyen régen csupán azt keresem,
Hogy szép énemből valamid maradjon,
Én csodás, verses rádfogásaimból
S biztasd magad árván, szerelmesen,
Hogy te is voltál, nemcsak az, aki
Nem bírt magának mindent vallani
S ráaggatott diszeiből egy nőre.

Büszke mellemről, ki nagy, telhetetlen,
Akartam látni szép hullásodat
S nem elhagyott némber kis bosszuját,
Ki áll dühödten bosszu-hímmel lesben.
Nem kevés, szegény magad csúfolását,
Hisz rajtad van krőzusságom nyoma
S hozzámtartozni lehetett hited,
Kinek mulását nem szabad, hogy lássák,
Kinek én úgy adtam az ölelést,
Hogy neki is öröme teljék benne,
Ki előttem kis kérdőjel vala
S csak a jöttömmel lett beteljesedve.

Lezörögsz-e, mint rég-hervadt virág
Rég-pihenő imakönyvből kihullva,
Vagy futkározva rongyig-cipeled
Vett nimbuszod, e zsarnok, bús igát
S, mely végre méltó nőjéért rebeg,
Magamimádó önmagam imáját?
Kérem a Sorsot, sorsod kérje meg,
Csillag-sorsomba ne véljen fonódni
S mindegy, mi nyel el, ár avagy salak:
Általam vagy, mert meg én láttalak
S régen nem vagy, mert már régen nem látlak.


A graceful message of dismissal 


Let the spell break a hundred-and-first time
that has broken a hundred: I dismiss you yet again
for ever, if you believed I still held you dear,
and believed one more dismissal stood in line.
A hundred-times-wounded, here, I throw at you
the sumptuous kingrobe of my forgetting you.
Wear it, for the weather will come colder,
wear it, for I am sorry for us both,
for the huge shame of such unequal fight,
for your humiliation, for I don’t know what,
and for you I am sorry, for you alone here.


How long, how silently it has been like this:
how often, to reassure you in your fate
by dazzling favours, you were given a golden
Leda-psalm, sent white-hot to the fairest
of the fair. I received nothing, withdrew nothing:
it was my grace to give you false belief
in kisses “wont to wanton otherwhere”
and loves I was “wont to love otherly”:
and I am grateful for all these embraces,
and despite everything I thank such wisps
of Leda-gone as any man can thank
on leaving behind him an old listless kiss.


And for how long I have not sought you out
in gritty past, in muddy present, how long
since I took leave of you, on that slave-track
where your sex steps into its circumscribed fate.
For how long now I have looked for nothing
but what you might keep of my splendid self,
of the magical attributes my verse drew youwards,
so that you can find consolation, lonely, loving,
in having existed too, as well as the man
who left a world unclaimed at last to hang
adornments from his store upon a woman.


>From this proud breast “wont to be gaping great”,
I had to see your stylish, majestic fall –
oh not the bitch-revenge of a jilted piece
who sets a raging ambush for her venging-mate:
not anything to mock your poor scant self
since you go branded by my Croesushood
and your once-been-mine was a belief for you,
to pass so deftly none can sense or tell,
the one in whom I planted my embrace
so that she too might take delight in it,
she who had been the merest question-mark
and needed me alone to find fulfilment.


Now will you frou-frou down, well-wilted flower
fallen from its dust-smothered prayer-book,
or will you rush about and rub threadbare
your borrowed halo, your sad bridle’s power,
and what at last trembles to its blessing in a girl,
my own self-idolizing act of prayer?
I ask Fate now to ask your fate to leave
thinking it can twist round the fate in my stars,
and I am easy whether flood or fire devours
you, for through me you live, I saw you first
and you are long dead long out of my eyes.


Ady Endre: Félig csókolt csók angolul is

Félig csókolt csók 

Egy félig csókolt csóknak a tüze
Lángol elébünk.
Hideg az este. Néha szaladunk,
Sírva szaladunk
S oda nem érünk.

Hányszor megállunk. Összeborulunk.
Égünk és fázunk.
Ellöksz magadtól: ajkam csupa vér,
Ajkad csupa vér.
Ma sem lesz nászunk.

Bevégzett csókkal lennénk szívesen
Megbékült holtak,
De kell az a csók, de hí az a tűz
S mondjuk szomorún:
Holnap. Majd holnap.

Half-kissed Kisses 

The blaze of an incomplete, half-kissed kiss
is burning ahead.
The night is cold. Now and then we run,
we cry and we run,
but don’t reach the end.

We stop many times. Embracing each other,
we burn and we freeze.
You push me away: my lips are bleeding,
your lips are bleeding.
No mating to seize.

A half-kissed kiss we would gladly complete
and then die happy,
though we do need that kiss, fire calls, but
we say in sorrow:
Tomorrow. When ready.

2/04/2017

szerelmes vesikék


Szeretnélek téged ölelni. 
Szeretnélek téged csókolni. 
Szeretnélek téged magamhoz húzni.
Szép szavakat füledbe súgni.
Szeretnék szárnyakat növeszteni.
A végtelenen át veled együtt repülni.
Szeretnélek szeretni.
A kérdés az ,hogy te szeretnél-e szeretni?






Már nem olyan mint rég. 

Már semmi sem olyan szép. 

Nem kaptam semmit de nem is kértem. 
Tudnod kell hogy miattad éltem.

Nem mondhatok már mást. 
Csak hallgasd a szívdobannást
És egyszer talán vissza térsz hozzám. 
Szép pillanatokat visszahoznám.



Nem engedlek el.
Amíg a szívem ver. 
Ez egy örömteli pillanat 
Ami örökre bennem marad. 
Szívembe zártalak téged.

Soha ki nem eresztenélek 

Talán egy mosoly vagy egy szó

Esetleg egy érzéki csók 

Ami most ide kell 
Ami a magasba emel 
Harcolni érted megéri 
A lelkem ezt érzi.
Még nem tévedtem. 
Ezzel nem is vétkeztem 
Szárnyaljunk a felhők felett mint régen 
Én csak ezt kérem
Tiszta szívből szeretlek téged



Tegnap még boldogság volt az élet. 
Mit akar a sors tőlem mindig ezt kérdem. 
Még mindig itt vannak a fekete felhők. 
Amiből ömlik az eső.

Te vagy nekem világom. 
Neked adnám a legszebb virágot 
De most megöl a hiányod. 
Nem tudom mit kéne csinálnom.

Tehetetlen testem földre zuhan. 
Lelkem minden hol téged kutat. 
Az út lassan ködé válik. 
Az hogy te nekem számítasz az neked számít ?


Mikor eszembe jutnak a boldog percek.

Olyankor magamba halkan nevetek. 

A szívembe véstem neved. 

Onnan kitörölni már nem lehet. 

Átélnék újra és újra minden pillanatot veled. 
Ha adna egy lehetőséget az élet
Akkor soha sem engednélek el téged. 
Még kapaszkodom, még bírom. 
Ezeket a sorokat csak neked írom 
Hát, ha meghallod a hangom. 
De most csak a válaszodat várom.




Nem számít

Nem számít, hogy mit hoz a szerelem,

hogy örökre megmarad, vagy egyszer elengedem.

Nem számít, hogy eltörik, vagy összeforr,
hogy messzire száll, vagy a porba hull.

Nem számít, hogy arcod valós, vagy hamis,

hogy kezeimben tartom, vagy a képzelet játszik ma is.

Nem számít, hogy csendben, vagy zajban,
hogy éjjel érkezett, vagy hajnalban.

Nem számít, hogy jéghideg, vagy forró,

hogy perzsel, mint a tűz, vagy fagyos, mint a hó.

Nem számít, hogy szerelmes gyűlölet, vagy gyűlölt szerelem,
hogy velem vagy mindig, vagy teljesen ellenem.

Nem számít, hogy álmodott valóság, vagy valós álom,

hogy elhiszik mások is, vagy csak én látom.

Nem számít, hogy megöl, vagy éltet,
hogy adod nekem, vagy tőlem kéred.

Nem számít, hogy múltban, vagy jövőben,

hogy lenn a földön, vagy fenn az égben.

Nem számít, hogy másokért, vagy csak érted,
csak az számít szerelmem, hogy veled... hogy csak veled..



Bánk Bán -Hazám, Hazám-(opera)Simándy József előadásában

József Simándy; famous Hungarian tenor sings

József Simándy; famous Hungarian tenor sings

Bánk Bán -Hazám, Hazám-dalszöveg

Bánk Bán (opera)-Hazám, Hazám-dalszöveg

Mint száműzött, ki vándorol
A sűrű éjen át,
S vad förgetegben nem lelé
Vezérlő csillagát,
Az emberszív is úgy bolyong,
Oly egyes-egyedül,
Úgy tépi künn az orkán,
Mint az önvád itt belül.
Csak egy nagy érzés éltetett
Sok gond és gyász alatt,
Hogy szent hazám és hős nevem
Szeplőtlen megmarad.
Most mind a kettő orvosra vár,
S míg itt töprenkedem,
Hazám borítja szemfödél
S elvész becsületem!

Hazám, hazám, te mindenem!
Tudom, hogy mindenem neked köszönhetem.
Arany mezők, ezüst folyók,
Hős vértől ázottak, könnytől áradók.
Sajgó sebét felejti Bánk,
Zokog, de szolgálja népe szent javát.

Magyar hazám, te mindenem!
Te érted bátran meghalok,
Te Szent Magyar hazám!

Placido Domingo Vereda Tropical Lamento Borincano

Geovisite....2009/Május/12