Szerelmes vallomás

Vágy hangszere csendíti a múlhatatlan vágyat
Úgy adom neked szerelmem, mint egy rózsaágat
Énekesmadár dalol az örök szenvedélyről,
Vallomásom hangzik a vágyak hangszeréből
Szerelmes vallomás, rózsaszirmok tánca
Múlhatatlan gyönyört rejt a szív magába
Hogyan mondjam el, hogy vágyam múlhatatlan
Szerelmem rózsaágát örökre neked adtam
Hogy mondjam el, hogy szívem lángol,
Álom harmata cseppen az alvó rózsaágról
Rózsaágak közt vallok szerelmet
Elmesélve, mit a szív magába rejtett
Szerelmes vallomás, rózsaszirmok tánca
Felcsendíteném a dalt, vágy hangszerén játszva
Eldalolnám Szívem, mit irántad érzek
Hisz te vagy a napfény, mely rózsaágat éltet
Énekesmadár csendíti dalba,
Vágyam virágpor a hulló harmatba
Énekesmadár dalol az örök szenvedélyről
Lehoznám neked a Napot a bársonyos Égről
Madár csendíti a tiltott vágyat
Táncoló rózsaszirmok közt szüntelen várlak.

Versíró: B.B Nala

REGE A CSODASZARVASRÓL

Arany János

REGE A CSODASZARVASRÓL

Száll a madár, ágrul ágra,

Száll az ének, szájrul szájra;

Fű kizöldül ó¹ sirhanton,

Bajnok ébred hősi lanton.

Vadat űzni feljövének

Hős fiai szép Enéhnek:

Hunor s Magyar, két dalia,

Két egytestvér, Ménrót fia.

Ötven-ötven jó leventét²

Kiszemeltek, hogy követnék;

Mint valamely véres hadra,

Fegyverkeztek könnyü vadra.

Vad előttük vérbe fekszik,

Őz vagy szarvas nem menekszik;

Elejtették már a hímet —

Üldözik a szarvas-gímet.³

Gím után ők egyre törnek,

Puszta martján⁴ sós tengernek,

Hol a farkas, hol a medve

Sohasem járt, eltévedne.

Minden este bánva bánják,

Hogy e vadat mér’ kivánják,

Mért is űzik egyre, nyomba,

Tévelyítő bús vadonba.

Mégis, mégis, ha reggel lett,

A gímszarvast űzni kellett,

Mint töviset szél játéka,

Mint madarat az árnyéka.

Száll a madár, száll az ének,

Két fiáról szép Enéhnek;

Zengő madár ágrul ágra,

Zengő ének szájrul szájra.

Vadont s a Dont⁵ ők felverik

A Meóti⁶ kis tengerig;

Süppedékes mély tavaknak

Szigetére ők behatnak.

Ott a szarvas, mint a pára

— Köd előtte, köd utána —

Míg az ember széjjelnézne:

Szemök elöl elenyésze.

Hóha! Hóha! Hol van a vad?…

Egy kiáltja: ihon⁷ szalad!

Más kiáltja: itt van, itten!

A harmadik: sehol sincsen!

Minden zugot megüldöznek,

Minden bokrot átaldöfnek;

Gyík ha rezzen, fajd⁸ ha rebben:

De a gímvad nincs ezekben.

Szóla Magyar: hej! ki tudja

Merre van a hazánk útja?

Kerek az ég mindenfelé —

Anyám, anyám, meghalsz belé!

Szóla Hunor itt maradjunk!

Tanyát verjünk; itthon vagyunk:

Selyem a fű, édes a víz,

Fa-odúból csöpög a méz,

Kék folyam ad fényes halat,

Vörhenyő⁹ vad ízes falat,

Feszes az íj, sebes a nyíl,

Harckalandon zsákmány a díj.

Száll a madár, száll az ének

Két fiáról szép Enéhnek;

Zengő madár ágrul ágra,

Zengő ének szájrul szájra.

Hogy elúntak otthon űlni,

Halat csalni, őzet űzni:

Új kalandra, szebb csatára

Ereszkedtek a pusztára.

Puszta földön, sík fenyéren¹⁰

Zene hallik sötét éjen,

Zene, síp, dob, mély vadonban,

Mintha égből, mint álomban.

Tündér lyányok ottan laknak,

Táncot ropnak, úgy mulatnak.

Szőve ködbül sátoruk van:

Ugy mulatnak sátorukban.

Férfi egy sincs közelébe’;

De a földi lyányok szépe

Lyányai Belárnak, Dúlnak,

Tündérséget ott tanúlnak.

Dúl királyé, legszebb, kettő;

Agg Beláré tizenkettő;

Összesen mind: száz meg kettő

A tündérré válni kezdő.

Haj vitézek! haj elébe!

Kiki egyet az ölébe!

Vigyük haza asszonyunkat:

Fújja felszél a nyomunkat.

Sarkantyúba lovat vesznek,¹¹

Kantárszárat megeresztnek;¹²

A leányság bent, a körbe’ —

Mind a körbe’, sok az ölbe’.

Nagy sikoltás erre támad,

Futna széjjel a leányhad;

Elől tűzbe, hátul vízbe,

Mindenkép jut férfi kézbe.

Száll a madár, száll az ének

Két fiáról szép Enéhnek.

Zengő madár ágrul ágra,

Zengő ének szájrul szájra.

Dúl leányi, a legszebbek,

Hunor, Magyar nője lettek;

S a leventék, épen százan,

Megosztoztak mind a százon.

Büszke lyányok ott idővel

Megbékéltek asszony-fővel;

Haza többé nem készültek:

Engesztelni fiat szültek.

Tó szigetje édes honná,¹³

Sátoruk lőn szép otthonná,

Ágyok áldott nyúgalommá:

Nincs egyéb, mi őket vonná.¹⁴

Fiat szűltek hősi nemre,

Szép leányt is szerelemre;

Dali törzsnek ifju ágot,

Maguk helyett szűz virágot.

Hunor ága hún fajt¹⁵ nemzett,

Magyaré a magyar nemzet;

Szaporaság lőn temérdek;

A szigetben nem is fértek.

Szittya¹⁶ földet elözönlék,

Dúl királynak dús örökjét; —

És azóta, hősök párja!¹⁷

Híretek száll szájrul szájra.

*********************************************************************
Jegyzetek:

1 ó: régi
2 levente: daliás, harcra érett fiatal férfi
3 szarvas-gím (itt): nőstény szarvas
4 martja: nagyobb vizek, vízmosások szakadékos partja
5 Don: nagy folyó a mai Ukrajnában
6 Meóti kis tenger: a sekély vizű, mocsaras Aral-tó régies neve
7 ihon: ihol, itt
8 fajd: erdőben élő, nagyobb termetű, gyengén repülő madár
9 vörhenyő: vörhenyes, vörösesbarna
10 fenyér: gyér növényzetű terület
11 Sarkantyúba lovat vesznek: megsarkantyúzzák lovukat, nyargalni kezdenek
12 Kantárszárat megeresztnek: megeresztik a kantárt, vágtatnak
13 hon: lakóhely, haza
14 Nincs egyéb, mi őket vonná: nem vágynak másra, elégedettek a sorsukkal
15 faj (itt): nép, nemzet
16 szittya (szkíta): a mai Ukrajna és Oroszország déli pusztáin élő ókori nomád nép neve
17 hősök párja: a két hős, Hunor és Magyar