Csokonai_tartozkodo kérelem

Tartózkodó kérelem 

A hatalmas szerelemnek

Megemésztő tüze bánt.

Te lehetsz írja sebemnek,

Gyönyörű kis tulipánt!

Szemeid szép ragyogása

Eleven hajnali tűz,

Ajakid harmatozása

Sok ezer gondot elűz.

Teljesítsd angyali szókkal,

Szeretőd amire kért:

Ezer ambrózia csókkal

Fizetek válaszodért.

 1803

Shy Request

Mighty love's consuming fire

Has most deeply scorched my soul.

Cooling balm for hot desire,

Gracious tulip, make me whole.

Fire-sparkles are in your eyes,

Your dewy lips are so sweet.

As the clouds escape at sunrise,

Dispel cares of my heart's beat.

Angel, answer to my request

Words that will my longing still.

I will repay as a bequest

Thousand kisses at your will.

Roberts, Ina

Csokonai Vitéz Mihály- A reményhez

A reményhez 

Főldiekkel játszó

Égi tűnemény,

Istenségnek látszó

Csalfa, vak Remény!

Kit teremt magának

A boldogtalan,

S mint védangyalának,

Bókol úntalan.

Síma száddal mit kecsegtetsz?

Mért nevetsz felém?

Kétes kedvet mért csepegtetsz

Még most is belém?

Csak maradj magadnak!

Biztatóm valál;

Hittem szép szavadnak:

Mégis megcsalál.

Kertem nárcisokkal

Végig űltetéd;

Csörgő patakokkal

Fáim éltetéd;

Rám ezer virággal

Szórtad a tavaszt

S égi boldogsággal

Fűszerezted azt.

Gondolatim minden reggel,

Mint a fürge méh,

Repkedtek a friss meleggel

Rózsáim felé.

Egy híjját esmértem

Örömimnek még:

Lilla szívét kértem;

S megadá az ég.

Jaj, de friss rózsáim

Elhervadtanak;

Forrásim, zőld fáim

Kiszáradtanak;

Tavaszom, vígságom

Téli búra vált;

Régi jó világom

Méltatlanra szállt.

Óh! csak Lillát hagytad volna

Csak magát nekem:

Most panaszra nem hajolna

Gyászos énekem.

Karja közt a búkat

Elfelejteném,

S a gyöngykoszorúkat

Nem irígyleném.

Hagyj el, óh Reménység!

Hagyj el engemet;

Mert ez a keménység

Úgyis eltemet.

Érzem: e kétségbe

Volt erőm elhágy,

Fáradt lelkem égbe,

Testem főldbe vágy.

Nékem már a rét hímetlen,

A mező kisűlt,

A zengő liget kietlen,

A nap éjre dűlt.

Bájoló lágy trillák!

Tarka képzetek!

Kedv! Remények! Lillák!

Isten véletek!

1803

To Hope 

To mortal eyes, you, Hope, do seem 

a form divinely sweet;

but eyes of gods can pierce the dream 

and see your blind deceit.

Unhappy men in times of ill 

create you for their easing; 

and as their Guardian Angel still 

they worship without ceasing. 

Why do you flatter me with praise? 

Why do you then deride me?

Why in my bosom do you raise 

a dubious heart to chide me?

Stay far and fair beyond my reach, 

as first my soul you greeted!

I had depended on your speech, 

but you have ever cheated.

With jonquil and with daffodil 

you planted all my garden, 

and introduced a chattering rill 

to be my orchard's warden;

you did bestrew my laughing spring 

with many a thousand flowers,

the scents of Heaven did you fling 

to perfume all its hours;

my thoughts, like bees, found morning sweet 

'mid garden plots and closes,

and hovered 'round in fragrant heat 

above my heavy roses.

One hope possessed my soul apart, 

one radiant prospect joyed me, 

my garden lay in Lilla's heart

its wonders never cloyed me.

But, ah, the roses of my ease 

Have withered quite away;

my sparkling brook and shady trees

are dead and dry today.

The springtime of my happiness 

is winter now instead;

my dreams are gone beyond redress, 

my fairy world has fled.

Ah, would you leave me but my lass, 

the Lilla of my passion,

I'd let all sad complaining pass 

nor mourn in any fashion. 

Within her arms I could forget 

misfortune, grief, and pain;

no wreath of pearl could match my girl 

were she with me again!

Depart from me, O cruel Hope! 

Depart and come no more;

for blinded by your power I grope 

along a bitter shore.

My strength has failed, for I am riven 

by all my doubt and dearth;

my tired spirit longs for Heaven 

my body yearns for earth.

I see the meadows overcome 

with dark consuming blight; 

the vocal grove today is dumb; 

the sun gives place to night.

I cannot tune this trill of mine! 

My thoughts are all askew!

Ah, heart! Ah, hope! Ah, Lilla mine! 

May God remember you!

Kirkconnell, Watson

Ady- Mert engem szeretsz angolul is

Mert engem szeretsz 

Áldott csodáknak

Tükre a szemed,

Mert engem nézett.

Te vagy a bölcse,

Mesterasszonya

Az ölelésnek.

Áldott ezerszer

Az asszonyságod,

Mert engem nézett,

Mert engem látott.

S mert nagyon szeretsz:

Nagyon szeretlek

S mert engem szeretsz:

Te vagy az Asszony,

Te vagy a legszebb.

*****

Because you love me

Your eyes are mirrors

of blessed miracles

because they watched me.

You have the wisdom,

you`re the master oflove, 

when you hug me.

I bless you my sweet lady,

thousand times,

because you watched me

crossing through the lines.

Because you love me,

I love you the most,

because your love`s strong,

you are the Women,

the beauty, my host

Sütő Tamás

Ady Endre öt szép verse-angolul is

A magyar messiások Sósabbak itt a könnyek S a fájdalmak is mások. Ezerszer Messiások, A magyar Messiások. Ezerszer is meghalnak S üdve nincs a keresztnek, Mert semmit se tehettek, Mert semmit se tehettek. 1907 The magyar messiahs More bitter is our weeping, different the griefs that try us. A thousand times Messiahs are the Magyar Messiahs. A thousand times they perish, unblest their crucifixion, for vain was their affliction, oh, vain was their affliction. Nyerges, Anton N. ***** A könnyek asszonya Bús arcát érzem szívemen A könnyek asszonyának Rózsás remegő ujjai Most a szívembe vájnak. Érzem az illatát is ám A rózsás gyilkos ujjnak S véres szívemre szomorúan A könnyek hullnak, hullnak. Az ajka itt mar édesen, A haja ide lebben, Az egész asszony itt pusztít Itt, itt: az én szívemben. Bosszút itt áll az életért, Aknát itt ás a múltnak. Véres szívemre szomorún A könnyek hullnak, hullnak. Nagy az én bűnöm. Vesszen is, Kire a végzet mérte, Hogy a könnyek szfinx-asszonyát Megérezze, megértse. Maradjon szent talánynak O, Maradjon minding újnak. Végre szívemre szomorún A könnyek hullnak, hullnak. Woman of tears  On my heart I feel her sad face, the trembling, rose-colored fingers of the woman of tears digging into my heart while she lingers. I can even feel the perfume of her deadly fingers’ ploughing and onto my blood-soaked heart The tears just keep falling, falling. Her lips biting away sweetly, her hair flipping lustfully, the whole being of the woman is in my heart, so completely. She takes sweet revenge for her life, she buries the past without stalling. Onto my blood-soaked heart The tears just keep falling, falling. My sin is great. Damned be the one who this ominous sin bears, so he can feel the enigma of the sphinx-woman of tears. May she be blessed mystery, may she always be a new being. At last, onto my woeful heart The tears keep on falling, falling.  Peters, Katarina ***** Kocsi-út az éjszakában  Milyen csonka ma a Hold, Az éj milyen sivatag, néma, Milyen szomoru vagyok én ma, Milyen csonka ma a Hold. Minden Egész eltörött, Minden láng csak részekben lobban, Minden szerelem darabokban, Minden Egész eltörött. Fut velem egy rossz szekér, Utána mintha jajszó szállna, Félig mély csönd és félig lárma, Fut velem egy rossz szekér. 1909 Night Wagon  How stumped is the Moon tonight, how mute and deserted is the sky, how sad I am this woeful night, how stumped is the Moon tonight. Everything Whole is now broken, every fire flickers in fragments, every passion flares up in pieces, everything Whole is now broken. A bad wagon runs with me, as if followed by a sound of woe, in deep silence with the noise kept low, a bad wagon runs with me. Peters, Katarina ***** A fekete zongora  Bolond hangszer: sír, nyerit és búg. Fusson, akinek nincs bora, Ez a fekete zongora. Vak mestere tépi, cibálja, Ez az Élet melódiája. Ez a fekete zongora. Fejem zúgása, szemem könnye, Tornázó vágyaim tora, Ez mind, mind: ez a zongora. Boros, bolond szivemnek vére Kiömlik az ő ütemére. Ez a fekete zongora. The black piano  Fool instrument: it weeps, neighs, it hums. Wine? Be off if you're having none, This black piano is the one. This is Life's melody, hacked at, hewn, By its blind master playing the tune. This black piano is the one. Buzz of my head, the tears of my eyes, Vying desires feast - when done, All in this piano as one. My wine-sodden, foolish heart depletes Its blood: it pours out, shed to the beats. This black piano is the one. Kery, Leslie A. ***** A fehér csönd  Karollak, vonlak s mégsem érlek el, Itt a fehér csönd, a fehér lepel. Nem volt ilyen nagy csönd még soha tán, Sikolts belé, mert mindjárt elveszünk, Állunk és várunk, csüggedt a kezünk A csókok és könnyek alkonyatán. Sikoltva, marva bukjék rám fejed S én tépem durván bársony-testedet. Nagyon is síma, illatos hajad, Zilálva, tépve verje arcomat. Fehér nyakad most nagyon is fehér, Vas-ujjaim közt fesse kékre vér. Ragadjon gyilkot fehér, kis kezed: Megállt az élet, nincsen több sora, Nincs kínja, csókja, könnye, mámora, Jaj, mindjárt minden, minden elveszett. Fehér ördög-lepel hullott miránk, Fehér és csöndes lesz már a világ, Átkozlak, téplek, marlak szilajon, Átkozz, tépj, marj és sikolts, akarom. Megöl a csend, ez a fehér lepel: Űzz el magadtól, vagy én űzlek el. The White Silence  I embrace you, draw you, yet cannot reach you, The silence is here, the white veil, all new. Such silence has never yet reigned the air, Scream into it, we are about to die, We stand and wait, discouraged we sigh The twilight of kisses, tears and despair. Let your head fall on me while you scream As I savagely tear your velvet skin. Let your fragrant, smooth, waveless tress Insanely lacerate and thrash my face. The whiteness of your neck is now so white, The blood between my iron fingers might Turn it all blue, as your small hands glean At me. Life stops. It has no turn, no pain, No kisses and tears, no rapture, no shame, For everything is lost, all that has been. A demon’s white veil has befallen us. The world shall be white, just a silent cuss, I curse, ravage and bite you recklessly I want you to squall, rip me incessantly. What kills is the silence, this big white shroud, Banish me, or I shall run you aground. Peters, Katarina

Ady_ A Sion hegy alatt

A Sion-hegy alatt 

Borzolt, fehér Isten-szakállal,

Tépetten, fázva fújt, szaladt,

Az én Uram, a rég feledett,

Nyirkos, vak, őszi hajnalon,

Valahol Sion-hegy alatt.

Egy nagy harang volt a kabátja,

Piros betükkel foltozott,

Bús és kopott volt az öreg Úr,

Paskolta, verte a ködöt,

Rórátéra harangozott.

Lámpás volt reszkető kezemben

És rongyolt lelkemben a Hit

S eszemben a régi ifjuság:

Éreztem az Isten-szagot

S kerestem akkor valakit.

Megvárt ott, a Sion-hegy alján

S lángoltak, égtek a kövek.

Harangozott és simogatott,

Bekönnyezte az arcomat,

Jó volt, kegyes volt az öreg.

Ráncos, vén kezét megcsókoltam

S jajgatva törtem az eszem:

»Hogy hívnak téged, szép, öreg Úr,

Kihez mondottam sok imát?

Jaj, jaj, jaj, nem emlékezem.«

»Halottan visszajöttem hozzád

Én, az életben kárhozott.

Csak tudnék egy gyermeki imát.«

Ő nézett reám szomorún

S harangozott, harangozott.

»Csak nagyszerű nevedet tudnám.«

Ő várt, várt s aztán fölszaladt.

Minden lépése zsoltár-ütem:

Halotti zsoltár. S én ülök

Sírván a Sion-hegy alatt.

*****

Neath the hill of Sion 

My long-forgotten Lord, His God-beard

All white disorder, one dark, dank dawn

In autumn was blowing in the wind,

Running by ragged and wintry.

Somewhere neath the hill of Sion.

Letters of scarlet bestrewed freely

The great bell that was His garment.

Sad and tattered was the ancient Lord.

He clave and rent the mist apart,

Tolled for the first Mass of Advent.

In my hand I held a lamp,

and Faith was in my ragged soul

And in my mind was my wasted youth;

I was aware of the God-scent

And sought for someone high and low.

He came upon me there, neath Sion,

The rocks and stones afire, ablaze.

To the sound of bells He caressed me,

Watering my face with His tears;

Gracious was the Ancient of Days.

I pressed my lips to His wrinkled hand

And my mind burst out in grief:

’What is Thy name, beauteous, ancient Lord,

To whom I have said many prayers?

Alas, I had forgotten Thee.’

’I have returned to Thee as one dead,

I, in life an accursed one.

Oh, that I knew but one childhood prayer.’

Sorrowfully He looked on me

And His bell tolled, tolled, on and on.

’Oh, that I knew Thy marvellous name.’

He paused, paused, and ascended then.

At His every step a psalm-beat,

A funereal psalm. And I wept

Sitting beneath the Hill of Sion.

Bernard Adams

Ady_Magyar jakobinus dala

Magyar jakobinus dala

Ujjunk begyéből vér serken ki,

Mikor téged tapogatunk,

Te álmos, szegény Magyarország,

Vajon vagy-e és mink vagyunk?

Vajon lehet-e jobbra várni?

Szemünk és lelkünk fáj bele,

Vajon fölébred valahára

A szolga-népek Bábele?

Ezer zsibbadt vágyból mért nem lesz

Végül egy erős akarat?

Hiszen magyar, oláh, szláv bánat

Mindigre egy bánat marad.

Hiszen gyalázatunk, keservünk

Már ezer év óta rokon.

Mért nem találkozunk süvöltve

Az eszme-barrikádokon?

Dunának, Oltnak egy a hangja,

Morajos, halk, halotti hang.

Árpád hazájában jaj annak,

Aki nem úr és nem bitang.

Mikor fogunk már összefogni?

Mikor mondunk már egy nagyot,

Mi, elnyomottak, összetörtek,

Magyarok és nem-magyarok?

Meddig lesz még úr a betyárság

És pulya had mi, milliók?

Magyarország népe meddig lesz

Kalitkás seregély-fiók?

Bús koldusok Magyarországa,

Ma se hitünk, se kenyerünk.

Holnap már minden a mienk lesz,

Hogyha akarunk, ha merünk.

*****

Hungarian jacobin song 

Blood flows from the tips of our fingers,

Hungary, as we prod at you.

Are you asleep, wretched Hungary?

Are you asleep, and are we too?

Can we look for a better future?

Our eyes and our souls are in pain,

Will the slave-peoples build their Babel

Tower, cast off their sleep one day?

Why will a thousand heartfelt desires

Not join in one great endeavour?

Surely the anguish of three races

Will be one anguish for ever.

A thousand years, indeed, we have shared

Our bitterness and our disgrace.

Why can we not on the barricades

Of the mind howl united plaints?

One voice have the Danube and the Olt,

Indistinct, quiet, moribund.

Woe betide him that is neither lord

Nor villain in Árpád's homeland.

When, then, shall we live in unity?

When shall we speak with one voice,

We, the downtrodden, the broken

Magyar and non-Magyar alike?

How long yet will villainy be lord,

We millions in abject thrall?

Long have our peoples lived their lives like

Starlings in cages - how long more?

Sorrowful beggars of Hungary,

Today we have nor faith nor fare.

Tomorrow everything will be ours

If so we wish, if so we dare.

Bernard Adams

Ady- Az Úr érkezése angolul is

Az Úr érkezése

Mikor elhagytak,

Mikor a lelkem roskadozva vittem,

Csöndesen és váratlanul

Átölelt az Isten.

Nem harsonával,

Hanem jött néma, igaz öleléssel,

Nem jött szép, tüzes nappalon

De háborús éjjel.

És megvakultak

Hiú szemeim. Meghalt ifjúságom,

De őt, a fényest, nagyszerűt,

Mindörökre látom.

The Arrival of the Lord

When I got abandoned,

and carried my soul overburdened,

silently and unawaited,

embraced by the Godhead.

Came with no trump,

but a silent and true hug,

not in nice mettled daytime,

but in a warry dusk.

My vain eyes went blind.

My youth died.

But Him, the splendid shine,

stays forever in my sight.

Lakos Dániel

Ady Endre: Elbocsátó szép üzenet

Elbocsátó, szép üzenet

Törjön százegyszer százszor-tört varázs:

Hát elbocsátlak még egyszer, utólszor,

Ha hitted, hogy még mindig tartalak

S hitted, hogy kell még elbocsáttatás.

Százszor-sujtottan dobom, ím, feléd

Feledésemnek gazdag úr-palástját.

Vedd magadra, mert lesz még hidegebb is,

Vedd magadra, mert sajnálom magunkat,

Egyenlőtlen harc nagy szégyeniért,

Alázásodért, nem tudom, miért,

Szóval már téged, csak téged sajnállak.

Milyen régen és titkosan így volt már:

Sorsod szépítni hányszor adatott

Ámító kegyből, szépek szépiért

Forrott és küldött, ékes Léda-zsoltár.

Sohase kaptam, el hát sohse vettem:

Átadtam néked szépen ál-hitét

Csókoknak, kik mással csattantanak

S szerelmeket, kiket mással szerettem:

És köszönök ma annyi ölelést,

Ám köszönök mégis annyi volt-Lédát,

Amennyit férfi megköszönni tud,

Mikor egy unott, régi csókon lép át.

És milyen régen nem kutattalak

Fövényes multban, zavaros jelenben

S már jövőd kicsiny s asszonyos rab-útján

Milyen régen elbúcsúztattalak.

Milyen régen csupán azt keresem,

Hogy szép énemből valamid maradjon,

Én csodás, verses rádfogásaimból

S biztasd magad árván, szerelmesen,

Hogy te is voltál, nemcsak az, aki

Nem bírt magának mindent vallani

S ráaggatott diszeiből egy nőre.

Büszke mellemről, ki nagy, telhetetlen,

Akartam látni szép hullásodat

S nem elhagyott némber kis bosszuját,

Ki áll dühödten bosszu-hímmel lesben.

Nem kevés, szegény magad csúfolását,

Hisz rajtad van krőzusságom nyoma

S hozzámtartozni lehetett hited,

Kinek mulását nem szabad, hogy lássák,

Kinek én úgy adtam az ölelést,

Hogy neki is öröme teljék benne,

Ki előttem kis kérdőjel vala

S csak a jöttömmel lett beteljesedve.

Lezörögsz-e, mint rég-hervadt virág

Rég-pihenő imakönyvből kihullva,

Vagy futkározva rongyig-cipeled

Vett nimbuszod, e zsarnok, bús igát

S, mely végre méltó nőjéért rebeg,

Magamimádó önmagam imáját?

Kérem a Sorsot, sorsod kérje meg,

Csillag-sorsomba ne véljen fonódni

S mindegy, mi nyel el, ár avagy salak:

Általam vagy, mert meg én láttalak

S régen nem vagy, mert már régen nem látlak.

A graceful message of dismissal 

Let the spell break a hundred-and-first time

that has broken a hundred: I dismiss you yet again

for ever, if you believed I still held you dear,

and believed one more dismissal stood in line.

A hundred-times-wounded, here, I throw at you

the sumptuous kingrobe of my forgetting you.

Wear it, for the weather will come colder,

wear it, for I am sorry for us both,

for the huge shame of such unequal fight,

for your humiliation, for I don’t know what,

and for you I am sorry, for you alone here.

How long, how silently it has been like this:

how often, to reassure you in your fate

by dazzling favours, you were given a golden

Leda-psalm, sent white-hot to the fairest

of the fair. I received nothing, withdrew nothing:

it was my grace to give you false belief

in kisses “wont to wanton otherwhere”

and loves I was “wont to love otherly”:

and I am grateful for all these embraces,

and despite everything I thank such wisps

of Leda-gone as any man can thank

on leaving behind him an old listless kiss.

And for how long I have not sought you out

in gritty past, in muddy present, how long

since I took leave of you, on that slave-track

where your sex steps into its circumscribed fate.

For how long now I have looked for nothing

but what you might keep of my splendid self,

of the magical attributes my verse drew youwards,

so that you can find consolation, lonely, loving,

in having existed too, as well as the man

who left a world unclaimed at last to hang

adornments from his store upon a woman.

>From this proud breast “wont to be gaping great”,

I had to see your stylish, majestic fall –

oh not the bitch-revenge of a jilted piece

who sets a raging ambush for her venging-mate:

not anything to mock your poor scant self

since you go branded by my Croesushood

and your once-been-mine was a belief for you,

to pass so deftly none can sense or tell,

the one in whom I planted my embrace

so that she too might take delight in it,

she who had been the merest question-mark

and needed me alone to find fulfilment.

Now will you frou-frou down, well-wilted flower

fallen from its dust-smothered prayer-book,

or will you rush about and rub threadbare

your borrowed halo, your sad bridle’s power,

and what at last trembles to its blessing in a girl,

my own self-idolizing act of prayer?

I ask Fate now to ask your fate to leave

thinking it can twist round the fate in my stars,

and I am easy whether flood or fire devours

you, for through me you live, I saw you first

and you are long dead long out of my eyes.

Morgan, Edwin

Ady Endre: Félig csókolt csók angolul is

Félig csókolt csók  Egy félig csókolt csóknak a tüze Lángol elébünk. Hideg az este. Néha szaladunk, Sírva szaladunk S oda nem érünk. Hányszor megállunk. Összeborulunk. Égünk és fázunk. Ellöksz magadtól: ajkam csupa vér, Ajkad csupa vér. Ma sem lesz nászunk. Bevégzett csókkal lennénk szívesen Megbékült holtak, De kell az a csók, de hí az a tűz S mondjuk szomorún: Holnap. Majd holnap. Half-kissed Kisses  The blaze of an incomplete, half-kissed kiss is burning ahead. The night is cold. Now and then we run, we cry and we run, but don’t reach the end. We stop many times. Embracing each other, we burn and we freeze. You push me away: my lips are bleeding, your lips are bleeding. No mating to seize. A half-kissed kiss we would gladly complete and then die happy, though we do need that kiss, fire calls, but we say in sorrow: Tomorrow. When ready. Peters, Katarina

szerelmes vesikék

Szeretnélek téged ölelni. 
Szeretnélek téged csókolni. 
Szeretnélek téged magamhoz húzni.
Szép szavakat füledbe súgni.
Szeretnék szárnyakat növeszteni.
A végtelenen át veled együtt repülni.
Szeretnélek szeretni.
A kérdés az ,hogy te szeretnél-e szeretni?

Már nem olyan mint rég. 

Már semmi sem olyan szép. 

Nem kaptam semmit de nem is kértem. 

Tudnod kell hogy miattad éltem.

Nem mondhatok már mást. 

Csak hallgasd a szívdobannást

És egyszer talán vissza térsz hozzám. 

Szép pillanatokat visszahoznám.

Nem engedlek el.

Amíg a szívem ver. 

Ez egy örömteli pillanat 

Ami örökre bennem marad. 

Szívembe zártalak téged.

Soha ki nem eresztenélek 

Talán egy mosoly vagy egy szó

Esetleg egy érzéki csók 

Ami most ide kell 

Ami a magasba emel 

Harcolni érted megéri 

A lelkem ezt érzi.

Még nem tévedtem. 

Ezzel nem is vétkeztem 

Szárnyaljunk a felhők felett mint régen 

Én csak ezt kérem

Tiszta szívből szeretlek téged

Tegnap még boldogság volt az élet. 

Mit akar a sors tőlem mindig ezt kérdem. 

Még mindig itt vannak a fekete felhők. 

Amiből ömlik az eső.

Te vagy nekem világom. 

Neked adnám a legszebb virágot 

De most megöl a hiányod. 

Nem tudom mit kéne csinálnom.

Tehetetlen testem földre zuhan. 

Lelkem minden hol téged kutat. 

Az út lassan ködé válik. 

Az hogy te nekem számítasz az neked számít ?

Mikor eszembe jutnak a boldog percek.

Olyankor magamba halkan nevetek. 

A szívembe véstem neved. 

Onnan kitörölni már nem lehet. 

Átélnék újra és újra minden pillanatot veled. 

Ha adna egy lehetőséget az élet

Akkor soha sem engednélek el téged. 

Még kapaszkodom, még bírom. 

Ezeket a sorokat csak neked írom 

Hát, ha meghallod a hangom. 

De most csak a válaszodat várom.

Nem számít

Nem számít, hogy mit hoz a szerelem,

hogy örökre megmarad, vagy egyszer elengedem.

Nem számít, hogy eltörik, vagy összeforr,

hogy messzire száll, vagy a porba hull.

Nem számít, hogy arcod valós, vagy hamis,

hogy kezeimben tartom, vagy a képzelet játszik ma is.

Nem számít, hogy csendben, vagy zajban,

hogy éjjel érkezett, vagy hajnalban.

Nem számít, hogy jéghideg, vagy forró,

hogy perzsel, mint a tűz, vagy fagyos, mint a hó.

Nem számít, hogy szerelmes gyűlölet, vagy gyűlölt szerelem,

hogy velem vagy mindig, vagy teljesen ellenem.

Nem számít, hogy álmodott valóság, vagy valós álom,

hogy elhiszik mások is, vagy csak én látom.

Nem számít, hogy megöl, vagy éltet,

hogy adod nekem, vagy tőlem kéred.

Nem számít, hogy múltban, vagy jövőben,

hogy lenn a földön, vagy fenn az égben.

Nem számít, hogy másokért, vagy csak érted,

csak az számít szerelmem, hogy veled... hogy csak veled..